A

MERT Program

Magyar Egyetemi Reform Tehetségkezelés Program

A MERT Tehetség Program egy karrier program. Segíti a csatlakozott fiataloknak felismerni természetes adottságaikat, egyéni célokat állítani, és segít felkészíteni őket a munkavállalásra. Amennyiben a partneri köreinkben van olyan szervezet, ahol  kibontakoztathatják tehetségüket, akkor segítünk egymás megtalálásában.

A MERT Program pillérei

1. pillér

Felmérés és megbeszélés

Egy felmérés segítségével meghatározzuk a résztvevők viselkedési hajtóerőit. Ezután személyes találkozón megbeszéljük a kapott eredményeket. Egyeztetjük a résztvevő közép, valamint hosszútávú szakmai terveit és céljait.

2. pillér

      Találkozók, képzések

A résztvevőknek rendszeres találkozókat szervezünk, karriertanácsadást nyújtunk. Indítunk képzéseket, amelyek során olyan ismeretek szerezhetőek, amelyek előnyt jelentenek a karrier építése során.

3. pillér

Kapcsolattartás, összekötés

A program résztvevőivel folyamatosan tartjuk  a kapcsolatot, támogatjuk őket. Velük egyeztetve keressük azon szakterületeket, ahol karriert szeretnének építeni, és megismertetjük majd összekötjük azokkal a szervezetekkel, amelyekkel kölcsönös az érdeklődés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A MERT program összekötő kapocs a tehetség, a szorgalom, a jövőkép és a sikeres karrier között.

A sikeres karrier sikeres vállalkozást is jelent, amely együtt jár a személyes célkitűzések elérésével is!

 

 

A mai világban pályakezdőként úgy indulni, hogy valójában már több tudásod, ismereted, kapcsolatod van magaddal, a választott szakmáddal, a piaccal, számokkal, jövőképpel, mint annak, aki az iskolapadból esik be az első interjúra, olyan, mintha valaki egy újabb diplomát adna ajándékba a kezedbe, miközben már észrevétlenül rajta vagy a saját karrier pályádon.

Szücs Orsolya, egy dinamikusan fejlődő magyar középvállalat HR vezetője

A
MERT
program

       A MERT Tehetség Program egy karrier
program. Segíti a csatlakozott fiatal felismerni
természetes adottságaikat, célokat állítani, és
segít felkészíteni a munkavállalásra. Amennyi-
ben a partneri köreinkben van olyan szervezet, 
     ahol  kibontakoztathatják tehetségüket, 
    akkor segítünk egymás megtalálásában.

A  Program pillérei

                                  1. pillér
                   Felmérés és megbeszélés

Egy felmérés segítségével meghatározzuk a
résztvevők viselkedési hajtóerőit. Ezután
személyes találkozón megbeszéljük a kapott
eredményeket. Egyeztetjük a résztvevő közép,
valamint hosszútávú szakmai terveit, céljait.


                                   2. pillér
                       Találkozók, képzések

   A résztvevőknek rendszeres találkozókat
   szervezünk, karriertanácsadást nyújtunk.
   Indítunk képzéseket, amelyek során olyan
   ismeretek szerezhetőek, amelyek előnyt
   jelentenek a karrier építése során.

                              3. pillér
                Kapcsolattartás, összekötés

A program résztvevőivel folyamatosan tartjuk
a kapcsolatot, támogatjuk őket.
 Velük
egyeztetve keressük azon szakterületeket,
ahol karriert szeretnének építeni, és
megismertetjük majd összekötjük azokkal
a szervezetekkel, amelyekkel kölcsönös
az érdeklődés.

A MERT program összekötő
        kapocs a tehetség,
     a szorgalom, a jövőkép
   és a  sikeres karrier között.

    A sikeres karrier sikeres
  vállalkozást is jelent, amely
      együtt jár a személyes
   célkitűzések elérésével is!

A mai világban pályakezdőként úgy indulni, hogy valójában már több tudásod, ismereted,
kapcsolatod van magaddal, a választott szakmád-
dal, a piaccal, számokkal, jövőképpel, mint annak, aki az iskolapadból esik be az első interjúra, olyan, mintha valaki egy újabb diplomát adna ajándékba a kezedbe karrier pályádon.

                 Szücs Orsolya, egy dinamikusan
          fejlődő magyar középvállalat HR vezetője